Kismama- és gyermek fogászat

 

 

Terhesség alatti fogápolás

 

A terhesség ideje alatt a kismama fogai – közkeletű felfogás szerint –  „természetes” romlásnak vannak kitéve. Ez azonban így nem igaz. A veszélyt a megváltozott táplálkozási szokások okozzák, mivel a kismamák naponta többször, és több félét esznek, mint korábban. Így fogaik jobban ki vannak téve a „savas támadásnak”, ezért keletkezik több szuvas fog a terhesség alatt.

 

A kismamák hormonális rendszere is megváltozik, amely viszont az ínygyulladást segítheti elő, ezért a terhesség és a szoptatás ideje alatt fokozottan kell ügyelni a megfelelő szájhigiéniára, amely révén – no meg a negyedéves (!) fogászati kontrollok segítségével gyakorlatilag megakadályozható a kismama fogainak romlása.

 

Kisgyermekek fogápolása

 

A kisgyermekeknek gyakran kínálnak cukros italokat, és cumit, amellyel igen komoly veszélynek teszik ki a gyermek még frissen előtörő tejfogait.

 

A baj nem csak ez, hanem ezzel hozzá is szoktatják a gyermeket az édes italokhoz, ételekhez, így már a maradó fogak is veszélybe kerülnek. A fogorvos nem ritkán találkozik feketére szuvasodott tejfogakkal – sőt, maradó fogakkal - már fiatal gyermekeknél. Az ilyen fogromlás nem csak a megfelelő egészséges táplálkozásban hátráltatja a gyermeket, hanem pl. a megfelelő hangképzésben is.

Tehát a szülők felelőssége óriási, hiszen „csupa jó indulatból” olyan súlyos károkat okoznak gyermeküknek, amely még felnőtt korban is csak megterhelő terápiával kezelhető.

 

A gyermekek étkezési szokásai meghatározóak a fogak egészsége szempontjából. A mai gyermekek rendszertelenül étkeznek, és szinte folyamatosan nassolnak, zömmel egészségtelen, cukros, ismeretlen összetételű ízesített italokat, és kekszeket stb. Ehelyett napi ötszöri étkezést ajánlunk – egészséges táplálékot, amely után közvetlenül fogyasztva a szénhidrátok (pl. csoki) kevésbé veszélyezteti a fogakat.

 

Természetesen a megfelelő szájhigiénia, az étkezések utáni helyes módszerű fogmosás, és a legfontosabb esti fogmosás utáni nassolás és édes italok száműzése elengedhetetlen. Gyakorlatilag az esti fogmosás után semmilyen ételt, italt ne fogyasszon gyermek – ivóvíz kivételével.

 

A gyermekkorban meglepően gyors a szuvasodás folyamata, ezért ebben a korban félévente szükséges felkeresni a fogorvost, mert az időben észlelt problémákat kíméletesen és fájdalommentesen tudjuk gyógyítani.

 

A szuvas tejfogak ellátása szakorvosi feladat, viszont az orvos egyénileg mérlegeli a beavatkozás mikéntjét, szükségességét, lehetőségét.

Itt talál minket Szekszárdon

© Copyright 2015  Dr. Oláh Mónika . Minden jog fenntartva !    

Itt talál minket Pécsett

 Kerko Média weboldal